Céljaink

2021. szeptember 24.-én hozta létre az autizmussal élő személyek ellátásának területén dolgozó öt civil szervezet az AUTLAKSZ Lakhatási Szövetséget az Autista emberekért, amelynek célja:

  1. Autizmus-specifikus támogatott lakhatás megvalósításának elősegítése
  2. Autizmus barát munkahelyek létesítésének, keresésének támogatása
  3. Az autizmus ellátásban résztvevő szervezetek infrastruktúrájának fejlesztésének elősegítése.

A fenti célokat többek között az alábbiakkal indokolják:

A fővárosban vagy környékén hiánypótló lehet egy támogatott lakhatási intézmény, ahol az autizmus-specifikus támogatott lakhatási forma megvalósul, akár bérlakásokban, akár saját tulajdonú lakásokban. Továbbá kapcsolódhat a jelenlegi szociális ellátó hálózathoz. A létrejött AUTLAKSZ Szövetség támogat és ösztönöz a lakhatáson kívül minden speciális autizmusbarát megoldást. Például olyan intézményeket, szervezeteket, ahol egyrészt egy fogyatékosággal élő emberek számára, és elsősorban autizmussal élő felnőttek foglalkoztatása útján, üzemeltetett munkahely (akár vendégház, hostel, kávézó, étterem, mosoda stb.), másrészt autizmus-specifikus támogatott életviteli ellátás folyik. Minden egészségügyi, szociális, oktatási- kulturális szakmai és szabadidős megoldást, idős gondozási tevékenységet, amelyek szolgáltatásait számításaink szerint is évente több száz autizmussal élő személy és családja vehetné igénybe.

Dolgozzunk együtt az autizmussal élő személyek helyzetének javításán!

Szövetség tagságát szeretnénk kibővíteni. Újításként egy olyan transzapparátus szövetséget kívánunk létrehozni, ahol a szociális és egészségügyi ellátás, az oktatás, az önkormányzatok és a szülői és családi civil szervezetek egyaránt képviseltetik magukat.

Céljainknak már megnyertük Autisták Országos Szövetségét, az Autizmus Alapítványt, a Budapest, Főváros XIV. kerület Önkormányzatát, akik pártoló tagjaink lettek, de céljainkat támogatja több kerületi speciális szakiskola, Budapest Fővárosi Önkormányzata, az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar több illetékes szakembere.

Csatlakozzon Ön is hozzánk. Kiáltványunk a következő oldalon itt olvasható.

© Copyright 2024, AUTLAKSZ, minden jog fenntartva.